#Szépírók Társasága




„A magyar film, amit mindig is nagyra becsültünk, eltűnt”
 

„A magyar film, amit mindig is nagyra becsültünk, eltűnt”

Egy 70 európai művészeti intézményt tömörítő európai szövetség tagjai, valamint a Berlini Művészeti Akadémiának az elnöke Budapesten jártak a napokban, hogy megértsék, miként blokkolja a NER a maga válogatott eszközeivel az alkotás és a gondolkodás szabadságát Magyarországon. A nemzetközi szervezet az Európai Bizottságnál és az ENSZ-nél is lobbizni kezdett a magyar művészek érdekében.







Szoborbotrány:
 

Szoborbotrány: "Kövér László legkedvesebb költője éppen József Attila"

A Szépírók Társasága tiltakozást tett közzé a József Attila-szobor Kossuth térről történő elmozdítása ellen; az MTI-hez eljuttatott reagálásában L. Simon László író, fideszes országgyűlési képviselő sajnálatát fejezte ki, amiért az írószervezet "és néhány baloldali politikus politikai cirkuszt" csinál az ügyből.

MTI MTI